Szerző: Kiss Tamás

Húsvéti üzenet

Békesség nékünk

Március végén, jó héttel nagypéntek előtt, húsvét előtt írom e sorokat. Borongós, hűvös az idő, bizonytalanul pillézik a hó… A  Kossuth utcán egy lélek sincs, pedig hétköznap és reggel lenne… A ragály (híreit oly bőséggel ontja a média)  megüli a kedélyünket, a lelkünket, ott fészkel a gondolataink és a cselekedeteink alján.  Nehéz most megidézni azt a hajdani nagypénteket, és azt a harmadnapi feltámadást… Könnyű, miután mindannyian érezzük, de tudjuk is, hogy a közösségi és a személyes életünkben – a járvány múltával is – jelentős változások várhatóak… Mint minden krízis, ez is magában hordozhatja a katarzist, a megtisztulás, a megújulás lehetőségét…

Légy üdvözölve!

„…ímé szembe jöve ő velük Jézus (Mária Magdalénával és a másik Máriával.) mondván: Legyetek üdvözölve!” (Máté evang. 28.9.)

 Ha nem hiszünk a halál utáni életben, akkor a húsvétunk csak velőtlen, tartalmát vesztett külsőség. „Miért vagytok szomorú ábrázattal?” – kérdezi a tanítványoktól Jézus, amikor az Emmaus felé vezető úton csatlakozik hozzájuk. Miért járjuk mi is életünk országútját szomorú ábrázattal? Amikor ily bősége az anyagi javaknak, és ily kényelem-komfort soha nem volt, a nagy tömegek számára is elérhető. Talán azért, amiért az Emmaus felé bandukoló tanítványok: meghalt a mesterük, keresztre feszítették. Talán, mert mi is azt gondoljuk: a fizikai halálunkkal egyszer s mindenkorra, mindennek vége. Ám a világkrízis meghozhatja a katarzist: felfénylik a lelki megújulásunk lehetősége is.

Az arányérzék hiányáról

A nyugati ember egyik baja, hogy a szabadság – egyenlőség – testvériség eszméinek gyakorlata során (mint majdnem mindig) arányt téveszt: amikor abszolutizálja a szabadságot, akkor szabadosságot vet, és anarchiát arat… Amikor az egyenlőséget preferálja –  mint a közelmúlt kollektivista berendezkedései, a nemzeti és az internacionalista szocializmusok – akkor az eredendő esélyegyenlőségből egyenlősdit csinál, a szabadságot pedig megöli. E két idea finom egyensúlyt feltételez: felelős szabadságot, és esélyegyenlőséget…

Legrosszabbul azonban a testvériség járt. A keresztényi szeretet és a szolidaritás eredendő eszméje kiszikkadt, kiszáradt, elpárolgott… Helyét átvette az érzelgősség, ez a nyúlós-nyálkás hollywoodi szirup: az érzelgősség és a kiszámított kegyetlenség. „A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: az Érzelgősség úrnő és a Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van…” (Weöres Sándor: Az érzelgésről)

Jókai szép szavával, most is lélekcserélő idők járnak. Azt remélem, hogy az emberiség a maga GPS-ével elvégzi a szükséges újratervezést. A járvány hozta krízis alkalom lehet, hogy átgondoljuk az életünket, az értékrendünket. Hogy visszatérjünk a régi nemzedékek kipróbált értékeihez: éljünk újra hitben, reményben és szeretetben.  A kényszerű magány alkalmatos, hogy találkozzunk önmagunkkal. A magány, melytől sok embertársam fél és menekül előle, tőlem nem idegen. Sokan „kifelé” élnek, zajosan, örökös program-kényszeresen: csak önmagával ne kelljen találkoznia, miután e találkozás, ha őszinte, nem mindig kellemes…

 Georges Bernanos korán felismeri és leírja a „gépkorszakot”, ennek lélekroppantó következményeit: „A modern civilizáció egy, a lelket összeroppantó gépezet” – idézi Bernanost  Molnár Tamás, keresztény filozófusunk. Bernanos nem csupán  civilizációnk eltömegesedéséről ír, a „tömegember” agresszív középszerűségéről, a „tömegek lázadásáról” (például a magasabb kultúrnívó és értékrend ellen), mint a spanyol Ortega. Ír a modern ember megkísértéséről, hogy lélektelen embergéppé váljék, kihűlt alakká, szárazlelkű alattomossá, cinikussá, akit semmi sem lelkesít, aki praktikusan aláveti magát a pillanat érdekének.

Itt állunk hát, kötésig a válságban, a Dosztojevszkij által is emlegetett „haladó eszmécskék uralma” végén… Van hát állítani valónk a váltókon, hogy a vonatunk ne a szakadék felé robogjon velünk. Hogy még megpillanthassuk a vízözön végének galambját, csőrében a remény zöld ágával…

Nem kell ahhoz pengeéles agy, hogy meglássuk: A válságból egy ökológiailag érzékenyebb, takarékosabb, a földhöz közelibb világnak kell jönnie… Lesz sok, igen sok, nyomorult,  szegény ember:  szenvedő ember-testvér. Hát tág köre lesz a keresztény szolidaritásnak, a karitásznak… A  mi régi, kipróbált értékeink, érzéseink, új fényt kapnak: a bátorság, a hűség, az állhatatosság, a szemérem, a családias életmód ismét megbecsülést nyerhet…

Mit is kérhetünk e komor húsvéton mást, mint a hajdani tanítványok a Mestertől: „Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott… (Lukács 24. 29.)… És megálla Jézus közöttük, és mondá nekik: Békesség néktek!”

Hát békesség nekünk! Áldott húsvétot!

                                                                                                          Borbély József