Endrei-Horváth Ágnes versei

A mai ember imádsága

Segítsd minket, földi vergődőket
létezni emberi méltóságunk szerint!
Segítsd a hitet visszatérni a lélek otthonába,
hogy teremtve-alkotva élhessünk megint!
Add nekünk a Valódit vissza,
hogy önmagunkban megtaláljuk azt!
Segíts öröm pillanatra lelni, ha fáj a nehéz,
és abban lelni vigaszt.
Hozd vissza az igaz szerelmet,
a valódian csillogó tekintetet!
Földi útján segíts 
Anyát , Apát és kicsiny Gyermeket!
Áldd meg újra az Embert, 
hogy megáldhasson Ő is más létezőt,
segíthessen beteget, éhezőt, 
irgalomra vágyó nyomorultat, szenvedőt.
Adj nekünk új esélyt, 
mert reményünk a jobbért még él ma is.
Hadd kezdjük újra és jól,
ahogy valóban akarnád, Istenem, Te is!

 

Ágak tükröződtek asztalomon

Káprázatban vesztem el
-néha kell, néha kell-
van úgy, hogy a valóságnak nincs már hely. 
A tükröződést olyan jó volt élni pár percen át,
hinni tudtam  a csodát…
Persze a valódiság feddőn nézett felém.
De ki bánja, 
ha a csoda már enyém…
Ebbe mártom  valóságomat.

 

Istent kerestem a parton

Isten kerestem a parton, ahogy lépegettem,
és észrevettem,
hogy másképp érkeztek a hullámok aznap…
Elborított a tüdőmet tágító szépség,
az elevenség, a mélység,
a szikrákat szóró kékség,
amihez szemem kevés volt már,
kellett hozzá bőröm és szívem,
minden sejtem éhsége és szomja,
fájdalmam, ami lelkemet nyomja,
és kellett hozzá a remény,
igen a remény.
Nézni nem volt elég…
Napot csillanni nem láttam vízen így még.

 

Néztem lányomat

Nézem lányomat.
Milyen bátran él.
Mindent okosan remél.
Istenem, mennyivel bölcsebb már, mint én…

Nem érdeklik ősi bánatok,
nem néz rá halott,
hogy számon kérje,
az ezer év neki miért nem fáj,
és hová lett a hűség a szenvedéshez…
Lányom már elveszi, ami neki jár.

Ahogy nézem lányomat,
lelkemből mázsás teher szakad.
Boldogan látom,
hogy jó felé viszi az akarat,
jól használja az életet,
és tanít bennünket,
hogy nekünk is szabad.

Nézem lányomat.
Szabadon-hűséggel szeret.
Érti az irigyeket,
belül bölcsen nevet,
megrázza dús haját,
és tovább szeret.

Dr. Borbély József – Békesség nékünk

Húsvéti üzenet

Békesség nékünk

Március végén, jó héttel nagypéntek előtt, húsvét előtt írom e sorokat. Borongós, hűvös az idő, bizonytalanul pillézik a hó… A  Kossuth utcán egy lélek sincs, pedig hétköznap és reggel lenne… A ragály (híreit oly bőséggel ontja a média)  megüli a kedélyünket, a lelkünket, ott fészkel a gondolataink és a cselekedeteink alján.  Nehéz most megidézni azt a hajdani nagypénteket, és azt a harmadnapi feltámadást… Könnyű, miután mindannyian érezzük, de tudjuk is, hogy a közösségi és a személyes életünkben – a járvány múltával is – jelentős változások várhatóak… Mint minden krízis, ez is magában hordozhatja a katarzist, a megtisztulás, a megújulás lehetőségét…

Légy üdvözölve!

„…ímé szembe jöve ő velük Jézus (Mária Magdalénával és a másik Máriával.) mondván: Legyetek üdvözölve!” (Máté evang. 28.9.)

 Ha nem hiszünk a halál utáni életben, akkor a húsvétunk csak velőtlen, tartalmát vesztett külsőség. „Miért vagytok szomorú ábrázattal?” – kérdezi a tanítványoktól Jézus, amikor az Emmaus felé vezető úton csatlakozik hozzájuk. Miért járjuk mi is életünk országútját szomorú ábrázattal? Amikor ily bősége az anyagi javaknak, és ily kényelem-komfort soha nem volt, a nagy tömegek számára is elérhető. Talán azért, amiért az Emmaus felé bandukoló tanítványok: meghalt a mesterük, keresztre feszítették. Talán, mert mi is azt gondoljuk: a fizikai halálunkkal egyszer s mindenkorra, mindennek vége. Ám a világkrízis meghozhatja a katarzist: felfénylik a lelki megújulásunk lehetősége is.

Az arányérzék hiányáról

A nyugati ember egyik baja, hogy a szabadság – egyenlőség – testvériség eszméinek gyakorlata során (mint majdnem mindig) arányt téveszt: amikor abszolutizálja a szabadságot, akkor szabadosságot vet, és anarchiát arat… Amikor az egyenlőséget preferálja –  mint a közelmúlt kollektivista berendezkedései, a nemzeti és az internacionalista szocializmusok – akkor az eredendő esélyegyenlőségből egyenlősdit csinál, a szabadságot pedig megöli. E két idea finom egyensúlyt feltételez: felelős szabadságot, és esélyegyenlőséget…

Legrosszabbul azonban a testvériség járt. A keresztényi szeretet és a szolidaritás eredendő eszméje kiszikkadt, kiszáradt, elpárolgott… Helyét átvette az érzelgősség, ez a nyúlós-nyálkás hollywoodi szirup: az érzelgősség és a kiszámított kegyetlenség. „A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: az Érzelgősség úrnő és a Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van…” (Weöres Sándor: Az érzelgésről)

Jókai szép szavával, most is lélekcserélő idők járnak. Azt remélem, hogy az emberiség a maga GPS-ével elvégzi a szükséges újratervezést. A járvány hozta krízis alkalom lehet, hogy átgondoljuk az életünket, az értékrendünket. Hogy visszatérjünk a régi nemzedékek kipróbált értékeihez: éljünk újra hitben, reményben és szeretetben.  A kényszerű magány alkalmatos, hogy találkozzunk önmagunkkal. A magány, melytől sok embertársam fél és menekül előle, tőlem nem idegen. Sokan „kifelé” élnek, zajosan, örökös program-kényszeresen: csak önmagával ne kelljen találkoznia, miután e találkozás, ha őszinte, nem mindig kellemes…

 Georges Bernanos korán felismeri és leírja a „gépkorszakot”, ennek lélekroppantó következményeit: „A modern civilizáció egy, a lelket összeroppantó gépezet” – idézi Bernanost  Molnár Tamás, keresztény filozófusunk. Bernanos nem csupán  civilizációnk eltömegesedéséről ír, a „tömegember” agresszív középszerűségéről, a „tömegek lázadásáról” (például a magasabb kultúrnívó és értékrend ellen), mint a spanyol Ortega. Ír a modern ember megkísértéséről, hogy lélektelen embergéppé váljék, kihűlt alakká, szárazlelkű alattomossá, cinikussá, akit semmi sem lelkesít, aki praktikusan aláveti magát a pillanat érdekének.

Itt állunk hát, kötésig a válságban, a Dosztojevszkij által is emlegetett „haladó eszmécskék uralma” végén… Van hát állítani valónk a váltókon, hogy a vonatunk ne a szakadék felé robogjon velünk. Hogy még megpillanthassuk a vízözön végének galambját, csőrében a remény zöld ágával…

Nem kell ahhoz pengeéles agy, hogy meglássuk: A válságból egy ökológiailag érzékenyebb, takarékosabb, a földhöz közelibb világnak kell jönnie… Lesz sok, igen sok, nyomorult,  szegény ember:  szenvedő ember-testvér. Hát tág köre lesz a keresztény szolidaritásnak, a karitásznak… A  mi régi, kipróbált értékeink, érzéseink, új fényt kapnak: a bátorság, a hűség, az állhatatosság, a szemérem, a családias életmód ismét megbecsülést nyerhet…

Mit is kérhetünk e komor húsvéton mást, mint a hajdani tanítványok a Mestertől: „Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott… (Lukács 24. 29.)… És megálla Jézus közöttük, és mondá nekik: Békesség néktek!”

Hát békesség nekünk! Áldott húsvétot!

                                                                                                          Borbély József