Segítsd minket, földi vergődőket
létezni emberi méltóságunk szerint!
Segítsd a hitet visszatérni a lélek otthonába,
hogy teremtve-alkotva élhessünk megint!
Add nekünk a Valódit vissza,
hogy önmagunkban megtaláljuk azt!
Segíts öröm pillanatra lelni, ha fáj a nehéz,
és abban lelni vigaszt.
Hozd vissza az igaz szerelmet,
a valódian csillogó tekintetet!
Földi útján segíts
Anyát , Apát és kicsiny Gyermeket!
Áldd meg újra az Embert,
hogy megáldhasson Ő is más létezőt,
segíthessen beteget, éhezőt,
irgalomra vágyó nyomorultat, szenvedőt.
Adj nekünk új esélyt,
mert reményünk a jobbért még él ma is.
Hadd kezdjük újra és jól,
ahogy valóban akarnád, Istenem, Te is!
Ágak tükröződtek asztalomon
Káprázatban vesztem el
-néha kell, néha kell-
van úgy, hogy a valóságnak nincs már hely.
A tükröződést olyan jó volt élni pár percen át,
hinni tudtam a csodát…
Persze a valódiság feddőn nézett felém.
De ki bánja,
ha a csoda már enyém…
Ebbe mártom valóságomat.
Istent kerestem a parton
Isten kerestem a parton, ahogy lépegettem,
és észrevettem,
hogy másképp érkeztek a hullámok aznap…
Elborított a tüdőmet tágító szépség,
az elevenség, a mélység,
a szikrákat szóró kékség,
amihez szemem kevés volt már,
kellett hozzá bőröm és szívem,
minden sejtem éhsége és szomja,
fájdalmam, ami lelkemet nyomja,
és kellett hozzá a remény,
igen a remény.
Nézni nem volt elég…
Napot csillanni nem láttam vízen így még.
Néztem lányomat
Nézem lányomat.
Milyen bátran él.
Mindent okosan remél.
Istenem, mennyivel bölcsebb már, mint én…
Nem érdeklik ősi bánatok,
nem néz rá halott,
hogy számon kérje,
az ezer év neki miért nem fáj,
és hová lett a hűség a szenvedéshez…
Lányom már elveszi, ami neki jár.
Ahogy nézem lányomat,
lelkemből mázsás teher szakad.
Boldogan látom,
hogy jó felé viszi az akarat,
jól használja az életet,
és tanít bennünket,
hogy nekünk is szabad.
Nézem lányomat.
Szabadon-hűséggel szeret.
Érti az irigyeket,
belül bölcsen nevet,
megrázza dús haját,
és tovább szeret.
Március végén, jó héttel nagypéntek előtt, húsvét előtt írom e sorokat. Borongós, hűvös az idő, bizonytalanul pillézik a hó… A Kossuth utcán egy lélek sincs, pedig hétköznap és reggel lenne… A ragály (híreit oly bőséggel ontja a média) megüli a kedélyünket, a lelkünket, ott fészkel a gondolataink és a cselekedeteink alján. Nehéz most megidézni azt a hajdani nagypénteket, és azt a harmadnapi feltámadást… Könnyű, miután mindannyian érezzük, de tudjuk is, hogy a közösségi és a személyes életünkben – a járvány múltával is – jelentős változások várhatóak… Mint minden krízis, ez is magában hordozhatja a katarzist, a megtisztulás, a megújulás lehetőségét…
Légy üdvözölve!
„…ímé szembe jöve ő velük Jézus (Mária Magdalénával és a másik Máriával.) mondván: Legyetek üdvözölve!” (Máté evang. 28.9.)
Ha nem hiszünk a halál utáni életben, akkor a húsvétunk csak velőtlen, tartalmát vesztett külsőség. „Miért vagytok szomorú ábrázattal?” – kérdezi a tanítványoktól Jézus, amikor az Emmaus felé vezető úton csatlakozik hozzájuk. Miért járjuk mi is életünk országútját szomorú ábrázattal? Amikor ily bősége az anyagi javaknak, és ily kényelem-komfort soha nem volt, a nagy tömegek számára is elérhető. Talán azért, amiért az Emmaus felé bandukoló tanítványok: meghalt a mesterük, keresztre feszítették. Talán, mert mi is azt gondoljuk: a fizikai halálunkkal egyszer s mindenkorra, mindennek vége. Ám a világkrízis meghozhatja a katarzist: felfénylik a lelki megújulásunk lehetősége is.
Az arányérzék hiányáról
A nyugati ember egyik baja, hogy a szabadság – egyenlőség – testvériség eszméinek gyakorlata során (mint majdnem mindig) arányt téveszt: amikor abszolutizálja a szabadságot, akkor szabadosságot vet, és anarchiát arat… Amikor az egyenlőséget preferálja – mint a közelmúlt kollektivista berendezkedései, a nemzeti és az internacionalista szocializmusok – akkor az eredendő esélyegyenlőségből egyenlősdit csinál, a szabadságot pedig megöli. E két idea finom egyensúlyt feltételez: felelős szabadságot, és esélyegyenlőséget…
Legrosszabbul azonban a testvériség járt. A keresztényi szeretet és a szolidaritás eredendő eszméje kiszikkadt, kiszáradt, elpárolgott… Helyét átvette az érzelgősség, ez a nyúlós-nyálkás hollywoodi szirup: az érzelgősség és a kiszámított kegyetlenség. „A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: az Érzelgősség úrnő és a Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van…” (Weöres Sándor: Az érzelgésről)
Jókai szép szavával, most is lélekcserélő idők járnak. Azt remélem, hogy az emberiség a maga GPS-ével elvégzi a szükséges újratervezést. A járvány hozta krízis alkalom lehet, hogy átgondoljuk az életünket, az értékrendünket. Hogy visszatérjünk a régi nemzedékek kipróbált értékeihez: éljünk újra hitben, reményben és szeretetben. A kényszerű magány alkalmatos, hogy találkozzunk önmagunkkal. A magány, melytől sok embertársam fél és menekül előle, tőlem nem idegen. Sokan „kifelé” élnek, zajosan, örökös program-kényszeresen: csak önmagával ne kelljen találkoznia, miután e találkozás, ha őszinte, nem mindig kellemes…
Georges Bernanos korán felismeri és leírja a „gépkorszakot”, ennek lélekroppantó következményeit: „A modern civilizáció egy, a lelket összeroppantó gépezet” – idézi Bernanost Molnár Tamás, keresztény filozófusunk. Bernanos nem csupán civilizációnk eltömegesedéséről ír, a „tömegember” agresszív középszerűségéről, a „tömegek lázadásáról” (például a magasabb kultúrnívó és értékrend ellen), mint a spanyol Ortega. Ír a modern ember megkísértéséről, hogy lélektelen embergéppé váljék, kihűlt alakká, szárazlelkű alattomossá, cinikussá, akit semmi sem lelkesít, aki praktikusan aláveti magát a pillanat érdekének.
Itt állunk hát, kötésig a válságban, a Dosztojevszkij által is emlegetett „haladó eszmécskék uralma” végén… Van hát állítani valónk a váltókon, hogy a vonatunk ne a szakadék felé robogjon velünk. Hogy még megpillanthassuk a vízözön végének galambját, csőrében a remény zöld ágával…
Nem kell ahhoz pengeéles agy, hogy meglássuk: A válságból egy ökológiailag érzékenyebb, takarékosabb, a földhöz közelibb világnak kell jönnie… Lesz sok, igen sok, nyomorult, szegény ember: szenvedő ember-testvér. Hát tág köre lesz a keresztény szolidaritásnak, a karitásznak… A mi régi, kipróbált értékeink, érzéseink, új fényt kapnak: a bátorság, a hűség, az állhatatosság, a szemérem, a családias életmód ismét megbecsülést nyerhet…
Mit is kérhetünk e komor húsvéton mást, mint a hajdani tanítványok a Mestertől: „Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott… (Lukács 24. 29.)… És megálla Jézus közöttük, és mondá nekik: Békesség néktek!”
Dr. Kiss Tamás derűje gyorsan átragad az emberre, vele beszélgetni olyan, mint ringatózni egy finoman hullámzó tengeren, s hagyni, hogy bölcsességei, akár egy kellemes áramlat, magukkal sodorjanak. Modern polihisztor: biológus, filozófus, író, költő, festő és zeneszerző egyszerre. Az örök alkotás, felfedezés mozgatja, mindig igyekszik nyitott szívvel és szemmel járni a világban. Interjúnk első részében legújabb, verseket és szépprózákat tartalmazó No comment könyvéről, természettudományok és humán tudományok együttállásáról, s kiveszőben lévő emberi értékekről beszélgetünk.
Önt a humánökológia magyarországi meghonosítójaként emlegetik. Növényökológiára szakosodott, fiatal kora óta számtalan európai egyetemen, többek között Salzburgban, Bécsben, Leedsben, Münchenben és Regensburgban is meghívott előadó. 1990-től a Pécsi Tudományegyetem docense, majd az ETK főiskolai tanára, de volt főmunkatárs az MTA ÖBKI-ben is. Mikor és minek a hatására érezte azt, hogy a művészetek és az irodalom ösvényeit szintén előszeretettel barangolná be?
Először a biológusi pályafutásomat említeném, ami tulajdonképpen azzal indult, hogy beadtam a nyitvatermők szaporodásbiológiai rendszertanáról írt dolgozatomat az Országos Tudományos Diákköri Tanács pályázatára. Nem nyertem díjat, de a zsűri arra „ítélt”, hogy legyek Soó Rezső akadémikus tanítványa. Hallgató koromban botanikában, ökológiában Vöröss László Zsigmond fogadott tanítványává. Hogy biológus lettem, abban közrejátszott az is, hogy imádtam a krimiket, és szerintem az élő szervezetek belső működése tiszta krimi. A védekező sejtek, a támadások, az evolúció olyan „action”, ami engem fiatalként rendkívüli módon megérintett, inspirált. Idővel rádöbbentem, hogy humán műveltség, és filozófiai alapok nélkül féloldalas lehet csak az ember. Különösen a természettudományokat nem lehet filozófiai alapműveltség nélkül oktatni – ez meggyőződésem, s e felismerés birtokában szórtam el Magyarországon a biofunkcionális filozófia magvait – a témában, azonos címmel 2014-ben könyvem is napvilágot látott a Kossuth Kiadónál.
S hogy jött az irodalom az életembe? Csodálatos alapokat kaptam a gimnáziumban: az Auschwitzot megjárt, a párizsi Sorbonne Egyetemen végzett, magyar-francia szakos Szemző Magdától tanulhattam irodalmat Szombathelyen a Savaria Gimnáziumban. Aragont, Apollinaire-t és a szürrealista Bretont mindenkivel megszerettette. Ezen órák hatására kezdtem el 17 évesen verseket írni. A Csendestűz címűt, melyből dal is született, 18 évesen írtam. A mai napig rajongok a francia irodalomért.
A szürrealizmusért való lelkesedés arra enged következtetni, hogy egy lázadó veszett el önben.
Régen nagy rocker voltam, barátaimmal többek között Omegát és Metro-dalokat hallgattunk, hosszú hajunk volt, kiszaggatott nadrágot hordtunk. Ellenállók voltunk, de nem a szó szoros értelmében. Mi megláttuk a kommunizmus szörnyűségeit, s az amerikai agressziót Vietnam ellen éppúgy elítéltük, mint ahogy a szovjetet Csehszlovákia ellen.
A nemrégiben megjelent No comment című könyve is tele van tűzdelve Breton-idézetekkel.
A No commentben megírtam a magam szürrealista kiáltványát, és arra próbáltam választ adni, mit jelent ma a világnak a szürrealizmus.
A könyv műfaja mobil kollázsregény. Adna némi kapaszkodót e rendhagyó, hibrid műfaj megértéséhez?
A kollázs szó a műfaji sokszínűségre utal. Versek, monológok, dalszövegek, filozófiai és irodalmi értekezések jól megférnek egymás mellett ebben a kötetben. Ha az olvasó úgy látja jobbnak, kiragadhat részleteket, idézeteket, és átteheti őket a regény egy másik oldalára. Szerintem minden ember olyan, mint egy kollázs, tudniillik nincs egyetlen, egységes erkölcsi rendszer, ami szerint szülők/pedagógusok nevelhetnék a gyermekeket. Az emberre élete során az örökölt sajátosságok mellett rárakódnak bizonyos személyiségrétegek, különböző irányokban akarnak minket irányítani születésünk óta, a tabula rasa-időszaktól kezdve. A szűz tudatunkra telepednek rá. Van, amit megpróbálnak belőlünk kifésülni, van, hogy pártkatonát csinálnak belőlünk, néha úgy érezzük, mintha nem is a saját életünket élnénk. Mindezek után lesz belőlünk egy iszonyúan színes kollázs-teremtény. A No comment többek között azt a kérdést járja körül, hogy hogyan tud az ember kiigazodni saját magán, de foglalkozik a nemzet fogalmával, az identitáskereséssel is. Minden szereplő egy magányosan vergődő lelki romhalmaz. A cselekmény Magyarországon, Amerikában, Japánban és Németországban játszódik. A sok különböző helyszín egyfajta jelzése annak is, hogy senki nem találja igazából a helyét és saját magát ebben a megvezetésekkel, csalásokkal, információdömpinggel teli világban. Az emberektől elveszik az önálló gondolkodást és akaratot. Úgy látom, hogy kristálytársadalomként, egymásnak hátat fordítva élünk, hajszoljuk a pénzt, hadilábon állunk az idővel. A könyv világregényként is felfogható: amerikai, német, magyar és japán tragédiákkal, híres írók, gondolkodók, rockzenei dalszövegek megidézésével mutatja meg, hogy miféle világban is élünk.
Vagyis az előbb emlegetett szürrealizmusnak nagyobb az aktualitása, mint gondolnánk.
Igen. Az igazi szeretet lassanként kihal az emberiségből, még a szakrális ünnepek is elvesztették igazi lényegüket. Ennek kiváltó oka egyrészt a kapitalizmus, vagyis az önző, materialista, pénz- és tőkefelhalmozó, béke helyett a háborút választó hozzáállás. A No comment borítón látható kép ennek a kontrasztját hangsúlyozza. Az lenne a természetes, hogy családban, békében, boldogan éljünk együtt. De sajnos, az emberekben egyre kevesebb az egymás iránti alázat, az ego pedig túl nagyra tör.
Nem árt tehát imádkozni az emberért. Ezt ön meg is tette Requiem az emberért című, 2018-ban megjelent könyvében, melynek bemutatójára a szombathelyi ŐrvidékHázban került sor, de Budapesten is volt egy nagy sikerű bemutató.
Fel akartam rázni az olvasókat, különösen a mai ifjúságot, hiszen belőlük/általuk épül a jövő, értük írtam az Omega együttes dalszövegeiből komponált végszót is: “szállj csak szállj tovább!” Egy testi-lelki, történelmi és jelenbéli hullámvasútra ültetem fel az olvasókat, szembesítem őket boldogságukkal, boldogtalanságukkal, s felhívom a figyelmet arra, hogy az „itt és mostot” nagyon komolyan kell venni. A megírás során inspirált a fiatalok mai nehéz helyzete, az a sok keserves tapasztalat, ami a pénzkereset és a párkapcsolat terén éri őket. Kundera, „A regény történelme…”című írásában mondja, hogy „…minden regényből sugárzik az iszonyodás a történelemtő, ettől az ellenséges embertelen erőtől, mely ….elözönli és romba dönti életünket.” A könyvek a Szülőföld Kiadó gondozásában jelentek meg.
A szeretet misztériumáról szervezett beszélgetős filozófiai estet csütörtökön az ŐrvidékHázban a 2018-ban megalakult Új elmélyedés gondolkodó társaság.
A társaság idei első rendezvénye a legemberibbnek nevezett emberi tulajdonságról volt hivatott elmélkedni, a szeretetről, erről a csodálatos emberi érzésről, mely az egománná nevelt emberfők millióiban, a gondolati világban és a tettekben is egyre inkább elveszti igazi szerepét és jelentőségét – adta meg az est alaphangját dr. Kiss Tamás biológus, filozófiai esszéíró, a társaság alapítója.
A beszélgetésre olyan vendégeket hívtak meg, akik természetüknél fogva képesek hordozni és átadni a szeretetet, és a hallgatóság örömére más-más aspektusból szóltak erről a mindenki által ismert, de mégis kevésbé értett és máshogy megközelített érzésről. Dr. Kiss Tamás verseit az est folyamán Szabó Tibor színművész tolmácsolta.
Az egyik megszólaló, dr. Székely János megyés püspök képviselte a keresztény világ álláspontját: a világ szeretetből van. Miközben a nyugati világ a szeretetet egy romantikus, szubjektív érzésként értelmezi, addig a Biblia számára a szeretet: főparancs. A világ alaptörvénye ez, annak boldog felismerése, hogy létünk Istenben, az ő szeretetében gyökerezik, ő a forrás, hozzá hűségesen, vele szövetségben éljük életünket. A földi létben is az találja meg a helyét, aki megtanul önátadóan élni.
Dr. Kiss Tamás verseit Szabó Tibor színművész szólaltatta meg
Fotó: Unger Tamás
A kereszténységtől távolabbi alapokról, de némileg hasonló következtetésre jutott Rácz Géza, a hinduizmus bhakti-jóga irányzatának beavatottja. A szeretet szerinte sem lehet érzés, hiszen az változó, mulandó. A bölcs tanítók sokkal inkább egy szemléletről, látásmódról beszélnek. A szeretet útja szerintük nem más, mint hogy mindenhez szeretettel közeledünk. Elsősorban embertársainkhoz, ami persze nem könnyű, de lehet tanulni, és tudása belső nemesedést eredményez. Aztán saját magunkhoz, önnön lelkünkhöz, amit ha elértünk, könnyebb már mások felé is szeretettel fordulni. Aztán következik a minket körülvevő világ, a természet, és mindennek eredőjeként az Isten.
Dr. Morvay Frigyes orvos, esszéíró a szeretet és a szerelem, a közöny, az imádat, a kedvelés, az érintés fogalmait járta körbe. Salamon Viktória középiskolai hitoktató a diákok körében szerzett gyakorlati élményekről számolt be, hangsúlyozva a szülő felelősségét abban, hogy a gyermek megtanuljon szeretni. Hogy ne csak elfogadni tudjon, hanem adni is. Szólt az önértékelési problémákról és arról, hogy minden gyermeknek életcélt kell tűznie maga elé.
Dr. Kiss Tamás is csatlakozott gondolataihoz: egyetemi hallgatóinál is találkozik a szeretetfogalom bizonytalanságával, sőt bevallotta: ő maga is a mai napig tanulja a szeretetet. Talán könnyebb lezongorázni, mint elmagyarázni? A költőinek szánt kérdésre Kuzsner Péter zongora- és orgonaművész, teológus válaszolt azzal, hogy a szeretetet megfogalmazó egyházi és világi zeneműveket játszott a hallgatóságnak.
Az Új Elmélyedés Gondolkodó Társaság beszélgetős rendezvénye az ŐrvidékHázban
A Társaság idei első rendezvénye a legemberibbnek nevezett emberi tulajdonságról hivatott elmélkedni, mely nem más, mint a szeretet.
Erről a csodálatos emberi érzésről, mely az egománná nevelt emberfők millióiban, a gondolati világban és a tettekben is, egyre inkább elveszti igazi szerepét és jelentőségét.
Szeretet adása helyett ajándékokat veszünk, vagy éppen, bizonyos időszakokban – pl. karácsony közeledtével – különféle kampányok során próbáljuk igazolni önmagunk és a „világ” előtt,
hogy mily nagy és határtalan bennünk a szeretet…Pedig a szeretet sorsa egyenlő az ember, az emberiség sorsával, méltóságának mértékével és minőségével.
Vagy üres csillogás, konfliktusok, háborúk, vagyonok gyűjtése, vagy megbékélés, békesség, kölcsönös megértés, azaz bölcsesség ez ember útja.
Lehetett és lehet most is jövőt választani…Ebben a tekintetben – ne szépítsük – az emberiség történelme leginkább szomorúnak nevezhető. Miért? Hol rejtőznek az igazi okok? Nagy kérdés…
Egy biztos: sokkal mélyebben kellene önmagunkba nézni, és önmagunkat nevelni…
„A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele,
mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.” Írja a Bhabavad-gítá (2. 70.).
Ugye milyen ismerős, és mégis mily távol vagyunk Szent Pál gyönyörű gondolataitól?
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hittel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (A korintusiaknak írt első leveléből.).
A téma komolyságának és aktualitásának megfelelően, prominens személyiségek ülnek össze annak érdekében, hogy embertársaiknak üzenve,
elmélkedésükkel is rámutassanak az emberi méltóság és a szeretet jelentőségére és hétköznapokban betöltött szerepére.
Minden érdeklődőt szeretettel vár:
Dr. Székely János – megyés püspök,
Rácz Géza – a hinduizmus bhaktijoga irányzatának beavatottja,
Dr. habil Barcsi Tamás- egyetemi docens, filozófus, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karáról,
Dr Gazdag László – mérnök, fizikus,
Salamon Viktória – gimnáziumi tanár, hittanár,
Dr. Kiss Tamás PhD – biológus, filozófiai esszéíró,
Dr. Morvay Frigyes – orvos, esszéíró,
Kuzsner Péter – zongora- és orgonaművész, teológus,
Szabó Tibor – Jászai Mari-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház tagja
Helyszín, időpont: ŐrvidékHáz, Szombathely, 2020. január 16. 18 óra
